Hajrá skacok!*

Drága egykori tanítványaim, ifjú sarlatánok (mert az animátor az valami sarlatánféle), vagy ahogy ti magatokat hívjátok: emberbohócfókák! Eme intergalaktikus hipertérben is hagy rázzam virtuális kezeiteket abból a fényességes alkalomból, hogy felvételt nyertetek a nagytiszteletű MOME Akadémia animáció szakára. Jól van skacok, szép munka volt!

Az egykor még viruló NOVUS "öregdiákjai" sorra küzdötték be magukat az utóbbi három év folyamán, nos ez az, ami a mostani évfolyamokról már nem mondható el. Hízik a sokat látott májam. :)

Két éve Takács Anikó és Klement Csabi, tavaly pedig három volt novusos küzdötte be magát (Bucsi Réka, Kungl Matyi és Bárány Dani), az idei csata végére pedig "Husipóni" (azannyát, ebből nem jönnék rá Dávid), Szabó Balázs és SeSo is győztes Monty Python lovag lett.

Speciális utcai-kávéházi magánoktatásom is bejött, az idén harmadszor próbálkozó Pregardt-Paur Róbert is ott lesz veletek, sikerült neki is. Már vagy tizenöt éve zajlik, hogy a bejutott diákok harmadához tanári közöm van. Nem azt mondom, hogy csak nekem, de nekem is. Ettől az évtől azonban már nem a NOVUS-ból, hanem Budaörsről fogjuk felkészíteni a fiatalokat, amit előbb-utóbb bizonyára a nagytiszteletű MOMÉ-s tanárok is észrevesznek majd.

Egymást felturbózó kitartó küzdelem, jó multaság, férfi munka volt. Amiért megdolgoztatok, s amit már egy ideje csak távolabbról figyelek.

No akkor hajrá, szüttyögjetek-nyüzsögjetek ott az Akadémián, aztán pár év múlva találkozunk a Pusztában. A helyzet az, hogy elfelejtettem nektek szólni az első órán, hogy hát... az az igazság, hogy... animációs művészeknek nem jár százmilliós végkielégítés. Se. Ez a rosz hírem, sajnos esélyesebb, hogy suskában egész életetekben szegényebbek maradtok, mint mondjuk a jogászok vagy a bankárok. Persze, ha próbáltok becsületesnek maradni.

Sajnos hajléktalanokról inkább tudok, több olyan animátor van, aki fedél nélkül és alkeszként végezte. Hiába mondták szerencsétleneknek, hogy dobják el a ceruzát és menjenek mondjuk könyvelőnek. De ti még fordíthattok, viszonylag az elején vagytok!

Ha minden figyelmeztetésem ellenére netán mégis az animációban maradnátok, akkor azt tudnám tanácsolni, hogy viszonylag jó középszintet el lehet érni, ha nem kritizáltok semmit és senkit. Csak csendben és szolídan pingáljátok a színes, lehetőleg népiesen dekoratív, de egyszersmint 3D-s mintákat, és tapsolni fognak hozzá. Ne felejtsétek, karikatúristának még nem adtak Kossuth díjat Magyarországon! Ezen most néma fejlehajtással egy percig gondolkodjatok el!

Válasszatok filmtémának mindig olyat, ami a kultúra letéteményeseinél, bölcsészeinél imádnivaló. Valami monstrum opuszt, nagy-hatalmas cuccost, olyat, ami mindenek fölött áll, amitől egyeseknek feláll, mint például Az ember tragédiája. Simán lehet csócsálni bármeddig. Vagy - egy másik véglet -, egy népszerű múltút kell kikanyarintani, például jöhet a Vuk3, 4D-ben és szagosan.

OK, ha semmi sem jön össze, és már a fedélnélküliség állapota előtt vagytok, akkor kezdjetek el mutyizni**, kitűnően működik Magyarországon, az animációban is, végül is a Vuk is mutyi lett, de ebbe most nem mennék bele, ez már posztgraduális fokozat.

Szóval, komolyan mondom, jabban járnátok, ha abbahagynátok a színes pacák papírra kenését, gyertyalángok emberek fejébe tömködését, készüljetek inkább MÁV-vezírnek, bankárnak vagy MMK kurátornak és ne asztráltestnek.

Na mi van? Még mindig itt vagytok? Figyeljetek skacok! Tünés! Még nem késő, most haggyátok abba!

*Helló fiúk, szia lányok!

**mutyizás, mutyimegoldások: az 1000 éve és további 1000 évre titkosított megoldásokat mi nem ismerjük

Ezúton közöljük, hogy Szerkesztőségünk (Patro) nem ért egyet a fenti cikk Szerzőjének (Patro) egyes állításaival, miszerint megkérdőjelezi az Animáció értelmét, továbbá félelmet kelt a fiatal diákokban, mivel nekünk (Patro) az a határozott véleményünk, hogy az Animáció... nagyon jó dolog, így a magunk (Patro) részéről hangsúlyozni szeretnénk: Hajrá skacok!
Szerkesztőségünk (Patro) elnézést kér azért is, hogy még nem linkelte be kedvenc (olykor retardált) diákjainak, és más NOVUS-os, MOMÉ-s, MKA-s fiataloknak honlapjait, akik sokan ezt megtették vele, egyesek például nem átallották "Captain Patro"-nak nevezni Szerkesztőségünket. Innen és ezúton csak azt igérhetjük, hogy ami késik, nem múlik, és mi is viszonozni fogjuk eme megtiszteltetést.